Az idős emberek az emlékeiknek élnek. Szinte napról-napra, lépésről-lépésre visszaemlékeznek az életükre, és aprólékos részletekig elmesélik azt. Ezekben a pillanatokban jönnek rá arra is, mennyi hibát követtek el, és mennyi időt pazaroltak el hiábavalóan.
Anna Kiryanova pszichológus és író felfedezett egy közös vonást mindazokban az emberekben, akik hozzáfordultak, és levont belőle egy igazán mély és pontos következtetést, amit a fiatal generációnak sem árt tudnia.
Mit fogunk megbánni, amikor megöregszünk?
Nem azt fogjuk a leginkább bánni, hogy túl keveset utaztunk.
Nem is azt, hogy túl kevés figyelmet fordítottunk a lelki fejlődésünkre, vagy nem biztosítottuk a megfelelő nevelést a gyerekeinknek.
Nem az lesz a legnagyobb bánatunk, hogy nem szenteltük magunkat a művészeteknek. Bár valószínűleg ezt is bánni fogjuk, és még jóval idős korunk előtt.
Nagyon sok idős emberrel beszélgettem – mondja a pszichológus – akik a leginkább azt bánták, hogy hagyták magukat kihasználni.
Hogy hagyták magukat kitenni a lealacsonyító és egyáltalán nem megérdemelt bántalmazásnak. „Miért is nem mondtam valamit, amikor a főnököm elvárta tőlem, hogy három ember helyett dolgozzak?” – mondta az egyik nő.
Egy másik nő arra emlékezett vissza, amikor a rokonai hetekig vendégségben maradtak nála az egyszobás lakásban, ahol a férjével és a gyerekivel lakott, neki pedig takarítania, mosnia, főznie kellett, és ki kellett szolgálnia ezeket a vendégeket.
Egy másik nő egy alkoholista férj bántalmazását tűrte évekig.
Megint más valaki teljesen idegen emberek gátlástalan kéréseit teljesítette, csak azért, nehogy megbántson, vagy megharagítson valakit.
Egy másik nő arról mesélt, hogy akkoriban, amikor csak heti egyszer adták meg a vizet, a rokonai mind megérkeztek hozzá mosni és mosakodni, neki és a gyerekeinek pedig már nem jutott a vízből, hogy ők is megmosakodhassanak és moshassanak. Ez a nő még 90 éves korában is keserűen gondol vissza ezekre a pillanatokra, és azt bánja, hogy senkinek nem tudott nemet mondani.
Ezt fogjuk megbánni mindannyian: a fölöslegesen elpazarolt időt, az erőfeszítéseket, az áldozatokat, az önkéntes rabszolgaságot.
Bánni fogjuk, hogy hiába vártunk, senki nem értékelte a próbálkozásainkat. Ezért nem szabad várnunk semmire. Így maradhat időnk arra, hogy utazzunk, foglalkozzunk a gyerekekkel, az unokákkal, a művészetekkel. Egészségesebbek és boldogabbak leszünk, és ehhez csak annyit kell tennünk, hogy megtanulunk nemet mondani.
