Menü Bezárás

Így kell egyszerűen összefogni a gumis ágylepedőt

Mindig fejtőrést okoz, hogy miként lehetne egyszerűen összehajtogatni az amúgy kifeszítve praktikus gumis ágylepedőt, főként, ha az kétszemélyes.

ágylepedő

Íme egy kis hasznos videó, ahol mindezt lépésről-lépesre megtudhatjuk, így a kimosott lepedők fele annyi helyet foglalnak majd a szekrényben, mintha csak úgy saját fejünk szerint fognánk össze, jobban mondva gyúrnánk össze.

Ebben siet segítségünkre Jill Cooper, aki szakértője az otthoni praktikáknak. Az első lépés, hogy a lepedő két kifordított sarkát, majd a jobb kezünkbe lévő sarkot beledugjuk a baloldaliba, majd az oldalak mentén az alsó sarkakat is egymásba kell illeszteni. Majd egy sima felületen már csak össze kell fogni az egészet.

Némi gyakorlást mindenképp megér a dolog, még ha elsőre nem is értjük pontosan, mit hova kell tenni, de a végeredmény mindenképpen szép lesz. Sokan nem szeretik a paplanhuzat lecserélését, illetve túl macerásnak tartják. Itt is van egy egyszerű eljárás. Első lépésként fordítsuk ki a huzatunkat, majd belülről fogjuk meg a két sarkát, végül pedig a paplanunk két sarka következik.

Az egészet felemeljük, és máris a huzat szépen legurul az egész paplanra. Már csak a gombokat, illetve cipzárt kell végig húznunk és bújhatunk is be alája.

Forrás: twice.hu