Boncsér Orsolya, fényképész, kislányáról készült fotóival, és 5 éves kislánya gondolataival mesél arról, milyen idilliek a nagyiéknál töltött napok. E sorok olvasása után bárki boldogan indulna, hogy a következő napokat a vidéki nagyinál töltse. De sajnos nem mindenkinek van vidéki nagyija, így van, aki talán soha nem ismerheti meg ezeket a fantasztikus élményeket.
A mai gyerekek közül hányan tudják, milyen a kakas kukorékolására ébredni? Milyen amikor a harangszó végighömpölyög az utcákon? Milyen nyugodt szívvel kimenni az utcára biciklizni és a dombról lefele elengedett kézzel gurulni? Tudják vajon, hogy mekkora élmény tyúkhúrt bedugdosni a tyúkketrec rácsán, várva, hogy a baromfi elkapdossa a kezünkből?
Sok városi gyermeknek ez kimarad az életéből. De itt egy kislány, aki városi létére erről tud mesélni – és most meg is teszi, figyeld csak:
Egy ötéves kislány szemével látni a vidéki életet – mintha mesevilágba csöppennénk
Nagyinak és Papónak vannak csirkéi. Kicsik és puhák. Nagyon óvatosan kell bánni velük, és úgy rezegnek, mint egy mobiltelefon. Aztán nagyobbak lesznek, és akkor már meg lehet őket simogatni. Végül megnőnek, és már csak etetgetni lehet őket, meg fogadni, hogy melyikük nyeri a futóversenyt a zöldért. Tojásokat is tojnak, amiket össze kell minden nap gyűjteni – persze csak óvatosan.
Van cica is, méghozzá kettő. Bagira és Rózsabimbó. Bagira sosem áll meg, mert igazi vadmacska, de Rózsabimbó szereti, ha ölben lehet. Nagyon jó vadászok, hoznak egeret, kismadarat és néha gyíkot is. A németjuhász mindig a kert végéig kísér. Olyan gyakran bolházza a cicákat, hogy néha kikopik a szőr a hátukon, sőt Rózsabimbót meg is szoptatja néha. A többi macskát viszont elkergeti, mert ő az úr a háznál – pedig lány.
A fecskék még nem döntötték el, hogy fészket raknak-e. Odajárnak, és mutogatják a családjuknak, hogy vajon jó lenne-e lakásuk alapjának a kis fa pöcök, amit Papó szerelt fel nekik, hogy kényelmesebben tudjanak építkezni. Valószínűleg nem lesz jó a macskák miatt.
Van cseresznye, és Nagyiék mindig odakészítik a létrát, hogy mindenki elérje. Ribizli is van, sok, de savanyú, és jó sok eper. Amíg nincs szezonja, Nagyi néha suttyomban odacsempész néhányat, amit a zöldségesnél vett, hogy olyan legyen, mintha már lenne termés.
A medence szép nagy és kék. Beleférünk mindannyian, bár a Nagyinak és Papónak vennünk kell fellépőt, mert fáj a derekuk, és nehezen másznak bele. A medence a legjobb dolog, ami a nyárral történhet. Olyan, mintha mindig a strandon lennénk. Fagyiskocsi is jár erre – néha két gombócot kaphatok!
A fű puha, és mezítláb a legjobb. Koszosak is lehetünk, és nem baj. A pocsolyákban itt mezítláb lehet tapicskolni, mert sokkal tisztábbak, mint a városban – pedig nem is látszik a különbség. Egy igazi varázserdő is van az udvaron: ha bebújok a fűzfa alá, senki sem lát, és én sem látszom: olyan, mint a szekrény, ami Narniába visz.
A slagozás tiszta dili: a földre spriccelünk, aztán jön a mezítlábas sárdagasztás, de csak ott, ahol nincs ültetve semmi. Az, hogy Papó ennek hogy tud ellenállni locsolás közben, az nem világos. Ilyenkor a szomszéd néni is mindig locsol, és közben beszélgethetünk a kertről, hogy kinek nő a krumplija magasabbra és miért…a sárról, és a krumplibogarakról, amiket ő a kezével gyűjt össze, mert nagyon bátor.
A másik szomszédban libák vannak, és szemben két ló lakik, birkákkal és kecskékkel. Övék az egész ház, a gazdáik csak vendégségbe járnak át hozzájuk. Vágtázni is szoktak a gyepen, és lehet őket tisztogatni kefével, mert hagyják. A sörényük szép és dús.
Néha szalonnát és kolbászt szoktunk sütni igazi tűzön, amit Papó gyújt be a kis kék lángszórójával. Nagyon ügyes, mert mindig sikerül neki. Az utcán szabad biciklizni, és az udvaron pedig sikítani teli torokból naponta többször is, sőt, még pucérkodni is.
Van ugráló, és egészen addig játszhatunk az udvaron, amíg nem jönnek meg a szúnyogok. Az egyetlen állat, amit nem szeretünk…de hát ezt eszi a béka, a békát pedig a gólya, akinek a Nagyi szerint hamarosan kis gólyái lesznek.
Néha fáklyázni is lehet, és piknikezni a gyepen. Nincsenek boltok, sok autó és sok ember, ezért villamos és metró sincs, így sosem kell sietni sehová. Mindenki hangosan köszön, és még egy-egy lovaskocsi is megjelenik néha.
Szerencsére Nagyi és Papó mindig otthon van, és mindig egyformán boldog, ha megyünk. Sőt, még Marókát (a macskánkat) is vihetjük hozzájuk, akit a Télapó hozott. Még a házba is beengedik, ahová Bagira és Rózsabimbó nem mehet be. Megtanult fára mászni, és ő is bámulja már a kismadarakat. Egyszer talán igazi vadmacska lesz belőle.
Az lenne a legjobb, ha minden városi gyereknek lenne vidéki Nagyija és Papója.
Nagyival és Papóval amúgy csak egyetlen baj van, hogy nagyon messze laknak…ezért az lenne a legjobb, ha haza sem kellene menni tőlük soha.
