Az emberek 90%-a nem tudja, pedig így juthatsz készpénzhez a palackok visszaváltásával
Az emberek 90%-a nem tudja, pedig így juthatsz készpénzhez a palackok visszaváltásával. A január elsején elindult kötelező visszaváltási rendszer, vagyis betétdíjas lett az üvegen túl a műanyag és a fémcsomagolás is. Az új rendszer szerint a hivatalos emblémával ellátott italok vásárlása után extra díjat kell fizetni. Ezek összege akkor kerül vissza a pénztárcánkba, hogyha azok fém-, üveg- vagy műanyag csomagolását az előírások szerint megjelölt pontokon leadjuk, visszaváltjuk.
Érezhető, hogy ezzel a rendszerrel itthon is egy új időszak veszi kezdetét, amely remélhetőleg hosszú távon képes visszaszorítani a hazai műanyaghulladék-termelést. Kevesen tudják, hogy a palackok visszaváltása estében a két közimert lehetőség mellett van egy harmadik opció is.
A legtöbben úgy tudtuk, hogyha előre regisztráltunk a REpont aplikációra akkor a visszaváltott palackok összegét egy gombnyomással a számlánkra tehetjük, de kaphatunk egy vonalkóddal ellátott blokkot aminek a segítségével az adott boltban levásárolhatjuk. Valójában az automaták érintőképernyőjén csak ebből a két lehetőségből választhatunk. De van egy kevésbé ismert lehetőség is, márpedig, hogy a visszaváltott palackok árát készpénzben kapjuk meg.
Ha leszertnénk vásárolni figyelni kell arra, hogy általában az önkiszolgáló pénztárnál erre nincs lehetőség, a normál pénztáraknál viszont, ha kérjük, akkor készpénzben is kifizetik a blokkon szereplő összeget. Volt olyan üzlet ahol az alkalmazott nem volt tisztában ezzel a lehetőséggel, de némi idő elteltével megbizonyosodott róla. Nem szabad elfelejteni, hogy mennyire fontos is a környezetünk számára a palackok visszaváltása.