Norbi egy kellemes szombat délután éppen hazafelé sétál a városban, amikor az egyik sarkon összefut régi barátja feleségével, Csillával.
Csilla nem éppen a környék legszebb asszonya, de az önbizalmával sosem volt probléma. Amint meglátja Norbit, széles mosollyal odalép hozzá.
– Szia, Norbi! Hát te meg merre jársz ilyen szép időben?
– Szia, Csilla! Csak volt egy kis dolgom a városban, most éppen hazafelé tartok.
– Nahát, milyen szerencse, hogy összefutottunk! – mosolyog sejtelmesen az asszony. – Tudod, éppen arra gondoltam, hogy milyen unalmas egyedül otthon üldögélni. Szóval nincs kedved feljönni hozzám egy kicsit? Főzhetnék neked egy finom kávét, aztán beszélgethetnénk.
Norbi kissé zavartan megvakarja a fejét.
– Hát… nem is tudom, Csilla. Nem akarok zavarni.
– Ugyan már, dehogy zavarnál! Ráadásul a férjem sincs otthon. Elutazott a hétvégére, és csak holnap este jön vissza.
– Értem – bólint lassan Norbi.
– Szóval senki sem zavarna minket. Nyugodtan feljöhetnél, akár órákig is maradhatnál.
– Aha… értem, mire gondolsz.
Csilla elégedetten elmosolyodik, és még közelebb hajol hozzá.
– Na látod! Akkor mi legyen? Feljössz?
Norbi néhány másodpercig gondolkodik, majd óvatosan megszólal:
– Tudod mit, Csilla? Talán majd egyszer, ha tényleg teljesen egyedül leszel.
Az asszony értetlenül néz rá.
– De hát éppen ezt magyarázom! Most is teljesen egyedül vagyok! A férjem nincs otthon, a szomszédok is elutaztak, és senki sem fog ránk nyitni!
– Tudom, tudom – bólogat Norbi.
– Akkor meg mi a probléma? – kérdezi Csilla egyre türelmetlenebbül.
– Nézd, Csilla, nem szeretnélek megbántani. Nagyon kedves tőled a meghívás, de én inkább akkor mennék fel hozzád…
– Na végre! És mégis mikor? Ma este? Vagy inkább holnap?
Norbi nagyot sóhajt. Majd udvariasan elmosolyodik, majd megszólal:
– Ha te lennél az egész világon az egyedüli nő.
