Tudtad, hogy régen a tanyasi gyerekek 5-6 kilométert is gyalogoltak az iskolába?

Délután meg haza…És nagyon ritka volt, hogy hiányozzanak…

Otthon meg akkoriban nem volt villany. A fotón a csárdásszállási iskola kis diákja látható tanulás közben. A hatvanas években még korántsem jutott el minden helységbe az elektromosság.

A tanyavilágba pedig még később. Mai szinten már felfoghatatlan az akkori élet, hisz már szinte nem tudnánk élni,  minden általa működik.

Se világítás, se hűtő, se televízió…semmi… Ekkoriban fűtésre általában a sparheltet használták, a ház körüli hulladékkal, gallyakkal, csutkával, kóróval meg lehetett főzni, és fűteni is lehetett.
Amúgy meg problémás lett volna télen, vagy tavasszal-ősszel sárban, hóban, jégen elmenni a legközelebbi faluba gázpalackért…Főleg úgy, hogy még elég “robbanósak” voltak, nem mindenkinek volt bizalma vele kapcsolatban. Ha valaki komoly beteg lett, akkor az orvos ment ki hozzá. Csakhogy még telefon nem volt.

Az egészséges hozzátartozó elment a közeli faluba, értesítette az orvost, ő pedig minden akadályon keresztül kiment a beteghez. Hóban, fagyban, szélben, sárban..
Ezekre a helyekre még a mobil térerő is késve érkezett el…

A gyerekek hazaérkezve részt vettek a ház körüli munkában,  föld, és állatok is voltak.
Utána pedig az esték a tanulásról szóltak. Nem villany fénynél, hanem a gyakran kormozódó petróleum lámpa mellett.

Faluhelyen sem volt sokkal rózsásabb a helyzet, ott általában 1 iskola volt. Az alföldi nagy, lapos falvaknál gyakran előfordult, hogy egyik végből a másikba kellett a gyerkőcöknek elgyalogolniuk, ha a tudás fontos volt számukra.

És miért ne lett volna fontos?

Ez volt az egyetlen kitörési lehetőség abban az időben… Forrás