Tanácsok, mellyel dédi útnak indította nagyit…

Tudni kell, hogy a múlt százat elején nagymamám már perfekt módon tudott főzni, sütni, és mindent ami a ház vezetéséhez kellett rég elsajátított.. Egyedüli gyerekként tudott kitől tanulni.

De voltak olyan dolgok, amiről úgy gondolkoztak a régiek, hogy egy fiatalasszonynak mindenképp “alkalmaznia” kell.

Az az igaz, hogy akkortájt az asszony lényegében szolga volt. Minden tettével férje és családja jólétét kellett biztosítania. Lényeges volt, hogy otthon mindig nett, és tiszta legyen, viseljen kötényt, haját fogja össze. És minimum, ha főz – akkor kendő legyen a fejen.

Ha főzött, sütött lényeges volt, hogy ne lavórba mosson kezet, hisz az állott víz, már koszos lehet. Tiszta vízben kellett megmosni, és nem a hagyományos törülközőbe törölni, hanem vagy hagyni megszáradni, vagy pedig az edénytörlővel itatták le róla a vizet.

Akkoriban még nem volt műköröm, sem körömlakk, de fontos volt, hogy a köröm rövid legyen, és tiszta. A gyászos köröm bizony szégyen volt, kibeszélték miatta az embert.

Oda kellett figyelni az időbeosztásra is. Tudni kellett mi a dolog reggel, délben, vagy elalvás előtt.

Nem volt divat a cicomázás, és nem nézték jó szemmel, ha egy nő sokat állt a tükör előtt. Mindig volt dolog, ezért ha valakinek volt ideje sokat pletykázni a szomszédban, vagy a kútnál traccsolni, akkor arról meg volt a vélemény – nyilvánvaló hogy napi feladataival nem tudott időben végezni – állandó időzavarban volt.

Lényegesnek tartották, hogy a gazdasszony tudja mi van a kamrában, mit kell pótolni. Azokat a dolgokat, amik már fogyóban voltak fel kellett jegyezni, hogy legközelebbi beszerzéskor ne kelljen azon elmélkedni, hogy vajon mi fogyhatott ki…

A gazdasszony beosztásától függött részint az, hogy volt-e pénze a családnak, vagy sem. Hisz ha kifolyt a kezéből a konyha pénz, akkor előbb-utóbb jön a vész…

Akkoriban még nem igazán tehette meg egy átlagember, hogy nem főz. A családok csak nagy ünnepeket jártak vendéglőbe. Közülük is csak egy réteg. Az átlagember nem.

Ezért már gyermekkorban nem ártott elsajátítani a főzés-sütés tudományát, és bizony büszkék is voltak magukra, saját főztjüket, kenyerüket, saját süteményeiket nem adták volna egy boltiért sem.

A konyhát a jó gazdasszony tisztán tartotta. Főzés közben, főzés után sem “szaladhatott” – aki ügyes volt, már főzés közben is mosogatott, elpakolta a fölösleges dolgot – így az étel elkészülte után csak az evéskor képződött mosatlan volt.

Lényeges dolog volt, hogy délben ebéd legyen az asztalon. Lehetőleg harangozáskor. Ha megreggeliztek, megebédeltek, vagy vacsoráztak, akkor az asszony legelső dolga a mosogatás volt.

Nem lehetett otthagyni, mert a légy dongta volna.  Volt erre egy mondás is: “aki ma nem mosogat örömmel, mosogat majd holnap körömmel”…

Mosogatás után el kellett mosni a két tálat, és persze a rongyot is, majd kiteríteni, hogy másnap ha kell csak elő kelljen venni, és legyen a gazdasszonynak gusztusa megfogni.

Már minden kislány tudta, hogyha bogár, vagy hangya jelent meg a házban, akkor fokhagymát kellett szórni az útjukba. Menekülőre fogták, jó ideig nem jelentkeztek.

És persze lényeges dolog volt, hogy arra is kioktassák a lányt, hogy fontos a mindennapi tisztálkodás. Minden evés megtanulták, hogy ki kell mosni a szájat, este pedig kötelező a fogmosás. No persze ezt nem mindig tartották be, de attól még tanmeseként meghallgatták. És a jó gazdasszony figyel arra is, hogy a család minden tagja mosdjon este meleg vízben. Ehhez bizony a vízhordás, melegítés alapesetben szintén az ő dolga volt – mint ahogy mamáéknál is.

Ez az esti fürdés a tanítás szerint több szempontból is jó dolog.  A ház lakói ápoltak lesznek, az ágynemű pedig kevésbé koszolódik, kevesebb lesz a dolga az asszonynak.

És már ez is nagy haszon…   Forrás