Száraz ágon ül egy veréb, emlékkönyvbe ez is elég… :)

Annak idején, a hatvanas-hetvenes években szinte minden gyereknek – főleg  persze a lányoknak – volt Emlékkönyve. Kis lakat is járt hozzá, még picurkább kulccsal. Nekem is volt, első nap sikerült elhagynom.

Én életemben először ilyen könyvecskét nagymamám dolgai közt találtam, és rögtön neki is álltam olvasgatni, nézegetni lapjait. Gyönyörű rajzok, gyöngybetűs, 1800-as évek végéről, 1900-as évek elejéről fennmaradt írások voltak ezek, azóta sajnos a könyv már eltűnt, de az emlék megmaradt. Érdekesség, hogy még Tóth Árpád is írt bele egy versecskét, mivel  egy utcában laktak, második szomszédok voltak…

Mint mindegyik ilyen emlékben ebben is humoros rigmusok, ismert sorok, és a nagybetűs Élethez szolgáló tanácsok szerepeltek.

Mindenkinek az emlékezetében ott van legalább egy versike, ami biztos, hogy beugrik olvasásakor. De lehet, hogy a hirtelenjében összeválogatott többi is ismerősen cseng:

Száraz ágon ül egy veréb, emlékkönyvbe ez is elég.

Ha nem lenne ennyi elég, szálljon mellé még egy veréb.

Ha majd egyszer évek múltán, hajad fehér lesz, kezed reszkető,

kis unokáid közül a legkisebb egy könyvet vesz elő:

“Nézd nagymama egy könyvet találtam!”

S te felnyitod a kis könyv fedelét, s eszedbe jutnak a régi arcok,

valaki, kit tán rég takar a sír…s kis unokáid félre összesúgnak:

“Nézzétek, a nagymama sír.”

Ha romba dőlnek legszebb álmaid, reményeid el ne hagyjanak!

Ne csüggedj, mert csüggedni nem szabad!

Hisz nem egyszer az összedőlt rom felett a legszebb virág fakad.

Minden ember lelkében egy dal van,

és saját lelkét hallja minden dalban.

Csak kinek szép lelkében az ének,

az hallja csak mások énekét is szépnek.

Ha szívedben sok a bánat, ne meséld el fűnek-fának,

Nem baj, hogyha féj, ha vérzik, ne mondd el, hisz úgysem értik.

Ha megtanulsz valakit igazán szeretni, próbálj meg hozzá mindig hűnek lenni.

Mert szeretni könnyű, csak ösztön az egész, de hűnek maradni sokszor igen nehéz.

Sírva jöttél a világra, s körülötted mindenki örült.

Igyekezz úgy élni, hogy mosolyogva menj el e világból, 

s körülötted mindenki sírjon.

Most még összekötnek az iskolapadok,

most még együtt játszunk, még nem vagyunk nagyok,

de ha egyszer a mi útjaink széjjelválnak,

marad-e emléke e kis barátságnak?

Emlékül mit írjak egy ifjú leánynak?

Kire még az élet örömei várnak. 

Ki még nem csalódott,

kit még nem ért bánat.

Emlékül legjobb lesz, ha azt kívánom: 

legyen az életed hosszú, édes álom.

Álmodjál csendesen mindenféle szépet, 

és ne tudd meg sohasem, mi is az az Élet!