Óvnád a Földet? Csak menj vissza a gyerekkorodba!

“Az én gyerekkoromban még nem volt igény arra, hogy egy gyerek úgy nézzen ki, mint akit egy magazin címlapjáról húzgáltak lefelé. Volt három pulcsim, három hosszú nadrágom, két rövid nadrágom, négy pólóm, négy trikóm, 8 pár zoknim, 8-10 alsóneműm, egy ünneplő szoknyám és blúzom, egy esőkabátom, egy átmeneti és egy téli kabátom, valamint a nagyi által kötött pár kardigán, sapka-sál-kesztyű. Oszt slussz. Cipőből volt egy ünnepi szandál, egy hétköznapi szandál, egy átmeneti és egy téli cipő és egy pár strandpapucs.

És mindezen szegényes, szerencsétlen és talán lesajnálható múltam ellenére is tökre felnőttem és szerintem nem volt hiányom semmiben. Ne akard tudni, hogy a saját gyerekeimnek mostanság, 2019-ben mennyi ruhanemű van a szekrényében, úristen.

Szoktam mosolyogni olyan mai, népszerű bloggereken, akik azzal menőznek cikkekben, hogy elmesélik: kibírták, hogy egy (két-há) hónapig nem vettek EGYÁLTALÁN új ruhát maguknak. Jajaj, utoljára fél éve vettem egy új farmert és két hónapja egy nyári cipőt, mert ezek a manapság gyártott lábbelik egy év után megpusztulnak és a tavalyi nyári cipő idénre hordhatatlanná vált.”

Fussunk tehát vissza nem sokat, úgy húsz évet és nézzük meg, hogyan éltük túl (gyerekek, felnőttek) azt az érát, amikor tényleg senkinek nem jutott eszébe, hogy az egyfajta erény, ha valaki fél évig nem vásárol új ruhát, cipőt, akármit.

Ha ugyanis tönkrement a cipőnk, nem kidobtuk, hanem az otthonunkból kilépvén vagy jobbra, vagy balra fordultunk és kb három utcán belül egészen biztosan találtunk egy cipészmestert. Háromlábú széken ücsörgött, cipőpaszta- és bőrszagú kis műhelyében fura eszközök lógtak a falon. Bevitted azt a fránya tátogó talpat, elszakadt szandálszíjat, leesett kapcsot és másnap visszamehettél érte. Otthagytál érte filléreket, de a cipődet még hosszú ideig használhattad.

Ma hasonló élethelyzetben a cipő repül a kukába. Gondolkodás nélkül. Mondhatod, hogy a mai cipők élettartama nem olyan, mint régen, meg lehet emlegetni a kínai cipők minőségének silányságát, de az az igazság, hogy az ember azért a cipőn jobb esetben inkább ne spóroljon. Elvégre a lábad a tét.

Ha felszaladt a harisnya, még a nagyanyám, de anyám is összegyűjtötte a rakoncátlan harisnyákat és elvitte a szemfelszedőhöz. Szegeden tíz éve még megvolt az utolsó ilyen kis bolt, ma már nincs. 15-20 éve én még bohóckodtam a körömlakkal, hogy azzal foltozzam meg a lyukat vagy szemfutkosást. Ma? Kidobjuk..

Ha krumpli lett a zokni lábujjánál, magyarul kilyukadt, kuka… Valld be, hogy kuka… Na jó, én bevallom: én kidobom a lyukas zoknit. Létezett-e bárki 20 évvel ezelőtt, aki ebben az élethelyzetben nem a varródobozt nyitotta ki és nem megfoltozta a zoknit? Ugye, hogy nem. Ma kidobjuk. Döbbenet…

A ruházatnál is varrtuk a kisebb lyukakat. Ha viszont kinyúlt, vagy kilyukadt például egy póló, vagy trikó, azt az én anyukám azonnal bedobta a lyukas pólós dobozba, mert belőlük lett portörlő a bútoroknak vagy velük törölgettük a porcelán csetrest. Apropó trikó: manapság teljesen kikerült az öltözködésből ez a ruhadarab, pedig mennyire áldásos szerepe volt: ha leizzadtál, a trikót izzadtad tele és nem a blúzt vagy inget. Tényleg, miért szoktunk le a trikóról?

És persze meg kell említenünk azt is, hogy a családok női tagjai már gyerekkoruktól kezdve tanultak és később tudtak kézimunkázni: fixen nem kellett pulcsit, sapkát, sálat vásárolni, hiszen anyuka, nagyi horgolt, kötött ilyeneket. Én is megtanultam annó horgolni, kötni is, sőt, 16 évesen kötöttem magamnak három-négy pulcsit is. Ma már el sem hiszem. Forrás