Már 14 éve házas vagyok a férjemmel, akit szeretek, van két lányunk, de még mindig nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor az első elmaradt esküvőm volt egy másik férfival. Aznap ő egyszerűen nem jelent meg. Nem értettem, miért tette ezt, majd később megtudtam, hogy egy másik városba költözött.
Sok év telt el azóta, de nemrég találkoztam a volt vőlegényemmel. Elmondta, miért hagyott el valójában a násznapunkon. Most már nem tudom, hogyan éljek ezzel a fájdalommal.
Elmesélem a történetemet a kommentekben található linken 
Már 14 éve házas vagyok Leóval. Ő gondoskodó apa és férj. Az egyik legnehezebb nap az életemben az volt, amikor az első esküvőm elmaradt.
Leó előtt Oszkár-ral voltam együtt. Közösen terveztük a jövőt, álmodoztunk, és amikor megkérte a kezem, habozás nélkül igent mondtam. Minden barátunk örült nekünk, kivéve egyet – Leót, Oszkár legjobb barátját.
Egy nap Leó megállított a folyosón. Az arca komoly, szinte sötét volt.
— Ne menj hozzá, — mondta.
— Mi? — kérdeztem zavartan.
— Ő nem az, akit megérdemelsz.
— Túlzod, Leó. Miért szólalsz meg egyáltalán?
— Mert tudom, hogy ő milyen. Csak magával törődik. És egyszer el fog hagyni téged.
Nevettem, azt hittem, hogy féltékeny, vagy rossz viccet űz velem.
Az esküvő előkészületei teljes gőzzel zajlottak. Kiválasztottam a ruhát, a cipőt, az ékszereket… Mindennek tökéletesnek kellett lennie.
De az esküvő napján a vőlegényem nem jelent meg. A telefonja csöndben volt. A családtagjaink összenéztek. Aztán Leó megjelent.
— Hol van Oszkár? — kérdeztem remegő hangon.
Leó egyenesen a szemembe nézett.
— Ő nem jön.
— Mi… mit mondasz?
— Elment. Elhagyott téged.
Nem emlékszem, hogyan estem a földre. Oszkár még telefonálni sem próbált, nem adott magyarázatot. Egyszerűen eltűnt. Később megtudtam, hogy egy másik városba költözött, ahol az apja élt.
Egy év telt el. Hozzám mentem feleségül Leóhoz. Házat építettünk, két csodálatos gyermekünk van. Ő gondoskodó apa és sikeres üzletember.
De…
Nemrég hazautaztunk a szülővárosunkba, hogy meglátogassuk a család sírjait. A temető kapujában megláttam őt.
Oszkárt.
— Na, boldog vagy Leóval? — mondta gúnyos mosollyal.
— Miről beszélsz? Te hagytál el engem az esküvőn!
— Mert Leó mindent elmondott.
— Mi?
— Az összes hűtlenségedet.
Éreztem, hogy a föld kicsúszik a lábam alól.
— Ez hazugság! Soha nem csalattalak meg!
Oszkár gúnyos mosollyal nézett rám.
— Persze… Miért volt akkor Leó olyan biztos benne?
Hazamentem remegő kezekkel és zűrzavaros gondolatokkal.
— Mi történt? — kérdezte Leó.
Ránéztem, és egyenesen kérdeztem:
— Igaz ez? Hazudtál Oszkár-nak, hogy elhagyjon?
Leó megdermedt, majd mély sóhajjal válaszolt:
— Tudtam, hogy velem kell lenned. Nem hagyhattam, hogy tönkretegye az életed.
Csendben maradtam.
Az a férfi, akit szerettem, megmentett… vagy elárult?
Most nem tudom, hogyan bocsássak meg neki. Tudok-e tovább élni Leóval, tudva, hogy egy hazugsággal változtatta meg a sorsomat?
