Ezt a drámai vallomást az interneten találtuk, és megosztjuk veletek. Egy hölgy név nélkül írta le történetét (nevezzük most kizárólag a történet kedvéért Erikának).
Erika 38 éves volt, amikor a férje, Gábor, egy tragikus balesetben elhunyt. Az egész rokonság, beleértve Erikát és Gábort összekötő családokat, mind nagyon együttérzően viselkedett az esemény után. Folyamatosan vigasztalgatták Erikát a veszteségében, és mindenki igyekezett támogatni őt a nehéz időszakban.
Nemcsak a saját családja, hanem a férje családja is, köztük a sógornője, az anyósa és a többi rokon, igyekezett segíteni. Mindenki természetesnek tekintette, hogy Erika megtartsa a házat, amit Gábor örökölt, hiszen a férfi halálával az özvegyi jogok érvényesültek a különvagyonra is.
Azonban Erikának nehezére esett a szomorú, gyászoló özvegy szerepének megjátszása, amit a család látni szeretett volna. Valójában senki sem sejtette a szörnyű igazságot, hogy Erika és Gábor már régóta boldogtalan házasságban éltek, és minden nap azon gondolkodott, hogy beadja a válókeresetet. Sőt, ami még ennél is döbbenetesebb volt, hogy Erika már évek óta egy János nevű férfit szeretett.
A házasság egy csapda volt Erikának, és férje halála után újabb csapdába került, a gyász csapdájába. Korábban a házasság jogi kötelékeitől, most pedig az együttérzésből fakadó várakozásoktól érezte magát szorongatva. Azonban már beletörődött a helyzetbe, mivel a család támogatása és a ház megtartása biztonságot nyújtott számára.
Két év telt el férje halála után, mire Erika úgy érezte, hogy eljött az ideje bemutatni Jánost a családnak. Minden a tálaláson múlt: a rokonok örömmel fogadták Jánost, hiszen boldogok voltak, hogy Erika végre nem egyedül szomorkodik. Azonban Erika lelkifurdalást érzett, és bár szerette volna megosztani a gondolatait a családdal, tudta, hogy senki sem értené meg, miért nem gyászolta férjét úgy, ahogy azt várták tőle.
Erikának ezzel már együtt kell élnie, ha könnyű, ha nem…
