Miért nem nyaraltak falun az emberek?

Nagy eséllyel régen azt se tudták, hogy nyaralhatnának. Valahogy természetes volt, hogy minden nap a munkáról szól. Nincs ünnep, nincs “fáj a fejem”. A jószág, a föld nem várhat. Dolgozni kell.
És bizony nemcsak régen, a maiak közül is sokan így vannak ezzel…Voltak rétegek, akik valójában azt a szót sem ismerték, hogy: nyaralás.

Mert aki parasztnak született az még a szomszéd városba sem tehette ki a lábát hosszabb időre,  fennakadás lett volna otthon.

A csirkéknek, malacoknak, birkáknak tehénkéknek hiába mondják, hogy most a gazda pihenne, szórakozna egy kicsit. Ha az állatnak enni kell, akkor enni kell. És a gazda dolga biztosítani neki, amit kell.

Egy falusi ember a városba akkor vetődött el – ha orvoshoz kellett menni, vagy ügyet intézni. Amúgy megválogatta hányszor teszi ki a lábát otthonról.

Mivel nem volt hozzászokva a császkáláshoz – nem is igazán vágyott az ilyesmire, inkább teher volt számára. Meg egyáltalán mikor?

Hisz tavasszal szántani, vetni kell, nyáron kaszálni, aratni, gyomlálni, locsolni, ősszel ott  a betakarítás, a befőzés, aztán a trágyahordás, a szántás…”Télen meg ki az a hülye ember, aki nyaralni megy…”

Ha volt esetleg egy családi esemény, az is nagy szervezést igényelt. Esküvő, haláleset, lakodalom – ez mind olyan dolog, amire mennie kell, kibeszélni nem lehet.

Ilyenkor  ha élt még, akkor a legidősebb maradt otthon és tartotta az ügyeletet. Ha tehették mindent kéz alá készítettek, hogy ne sok gondja legyen, csak a legfontosabbakat kelljen elvégeznie. És volt, hogy nap közben rá is néztek, hogy minden rendben van-e. Úgyhogy nekik a nyaralás idős korukban az unokák érkezése lehetett. Ilyenkor kicsit másképp történt minden, bár gonddal járt, de szürke hétköznapok felvillanyozódtak ilyenkor.

Azt hinnénk mai fejjel, hogy jó, falun nem tehették meg, hogy pihengessenek, utazgassanak… No de egy városi…

Az átlag városi akkor utazott, ha a vasútnál dolgozott. Ők ugyanis már akkoriban is ingyenes utazást kaptak a családnak, amit ha tehették ki is használtak.
Legalábbis a kor szintjén, évente egyszer-kétszer kitették a lábukat szűkebb hazájukból.

Egy kétkezi munkás családja viszont ugyanannyiszor látta a szomszéd várost, mint paraszt testvére a szomszéd falut.

A munkások szegények voltak, hétfőtől szombat estig dolgoztak, a vasárnapot nem mászkálásra, fölösleges urizálásra szánták, hanem a ház körüli elmaradt munkákra.
És a kert művelésére, hisz régen nagyon sok család vett magának a külsőségen egy csöppnyi kertecskét, amiben megtermelhette a legszükségesebbeket.

Sem idő, sem pénz nem volt a vonatra, szállásra meg éppen. A kikapcsolódás számukra is a családi események voltak. Annyi volt a könnyebbség, hogy ők bármikor becsukhatták az ajtót, nem voltak állatok, amiket gondozni kellett. De még így is ritkán történt meg, hogy kiruccantak.

Ha egy városban volt az esemény, akkor igen, akkor mentek, de ha már utazni kellett érte – ha lehet kibeszélték, dolgozni kell éppen, vagy betegeskednek…  Hisz ha valahová megy az ember üres kézzel illetlenség beállítani.

Márpedig az plusz költséggel jár, és a munkásember akkoriban nagyon szegény volt.

Úgyhogy ha idős korára feljutott Pestre, vagy valamelyik nagyvárosba a fiához, lányához egy-két hétre, míg másik gyermeke és annak családja, akikkel együtt él – a Balatonon nyaralt éppen – az már egy teljes Hawaii volt számára.

Napközben tett-vett a lakásban, takarítgatott, pakolt, főzött, hogy ne mondják rá tétlenkedik, délután meg kiült a kertbe, hímzett, horgolt, olvasott – élvezte a “pihenést”.

Fotó: Fortepan/Fortepan album, Fortepan/Konok Tamás ID