Hogy bírták régen a kánikulát faluhelyen? Hogy védekeztek ellene?

Régen is voltak nagy melegek, és attól még hogy meleg volt nem szünetelhetett a munka, hisz jóval lassabban haladtak, hisz főleg kézi erővel dolgoztak, és mindennek meg volt a maga menete, és az az idő is, amikorra végezni kellett.

A férfiak ingben, vékonyabb nadrágban mentek ki a mezőre, fejükön kalappal. Ha nagy meleg volt, akkor vagy azt vizezték be, vagy pedig egy vászon zsebkendőnek négy sarkát elkötötték, bevizezve ezt húzták a fejre. Ha megszáradt, jöhetett az újranedvesítés.

Az asszonyok fehér ingben, szoknyában, legtöbbször alsó nélkül dolgoztak, és voltak igazából egész nyáron. Fejükre pedig fehér kendőt tettek, amit időnként megvizeztek, és inkább hátul kötötték meg. Ez azért is jó, mert kevésbé zavart a hajolgatós munkában.

Az “emberek” szomjúságra legtöbbször savanyú bort ittak, de persze nem literszámra. Kapáláskor a sor végén volt lerakva, abból hajtottak fel valamennyit.

Az asszonyok legtöbbje pedig ecetes vizet vitt ki magának, akkoriban még nem foglalkoztak limonádéval,  de a cukor édessége miatt amúgy sem sok hasznát vették volna.

Kint a mezőn nem volt lehetőség az ital hűtésére, viszont volt demizson, ami egész kellemes hőmérsékleten tartotta az itókát. Ebbe rakták a bort, de az ecetes vizet is. Előtte meg volt a csobolyó, a fából készült, hordóhoz hasonlító folyadéktároló. Ebben is hűvös maradt az innivaló még a kinti nagy melegben is.

Otthon könnyebb volt, hisz  volt a kút, az akkori hűtőszekrény. Leengedték  vödrében az ételt a vízbe, nem romlott meg könnyen, és kellemes hideg lett. Ott hűtötték a tejet is, vagy bármilyen romlandó ételt.

Ha csak tehették vagy az udvaron, vagy a nyári konyhában főztek, és jó időben egyedül aludni tértek be a házba. Azonban bármilyen meleg volt – nem vetkőztek neki, mindig volt rajtuk egy réteg, hogy ne égjenek le. Ha pedig hirtelen be kellett menni valamiért a hideg házba, akkor a hátukra kaptak valamit, nehogy megfázzanak.

Ilyenkor könnyű, savanyú ételeket ettek, ha a munka nehézsége megkívánta a tartalmas ételt, akkor is próbáltak olyan főzni, ami szomjoltó is egyben. Legtöbb parasztember igen kevés folyadékot fogyasztott. Úgy voltak vele, hogyha sokat isznak, akkor sokat izzadnak. Pedig, mint tudjuk – arra szükség van.

A nők otthon a hajukat vizezték a kendő alatt, de csak módjával, a férfiak pedig megmártották a kalapjukat a vízben, úgy vették fel azon totyogósan.

Nap közben a gyerekek pedig lavórban, vagy lemezkádba, teknőbe meghordott vízben  hűsítették magukat. Mezítláb szaladgáltak, és legfeljebb egy szál alsónemű, vagy hátulgombolós volt rajtuk – sokszor az sem.

Ilyenkor az állatok is több vizet kaptak, többször cserélték előttük, és az istállók ajtaját, ablakát is védték a naptól. Sokan diófaágat kötöttek fel levelekkel az ajtó fölé.  A diófa levelének szagát nem kedveli a légy, úgyhogy ezek ellen  védelmet biztosított.Meg némi árnyat is adott.

Az udvart – ha tehették fellocsolták – ha nem, akkor legalább a tornácot biztos, kellemes, friss levegőt, és egy kis hűvöst biztosított.

Bent a lakást is fellocsolták, hisz a döngölt padló amúgy is hálás volt érte, ilyenkor meg a ház népe is az volt, hisz frissítőbb volt bent a kinti meleg után. Fotó: Fortepan/Konok Tamás ID Forrás