Azt tudod, hogy honnan ered “Itt a kezem, nem disznóláb” mondásunk?

Miért pont disznóláb?

Azt mindenki tudja, hogy az Itt a kezem, nem disznóláb mondást akkor hozzuk elő, amikor épp kezet fogunk valakivel.

De miért pont disznóláb, miért nem kutyatappancs, vagy macskapracli, esetleg nyúl láb, az még akár szerencsét is hozhatna.

A régi időkben nem volt ám biztos, hogy akivel találkozunk biztos jó szándékkal érkezett. Ezért nem ártott tesztelni őkelmét, és erre a legjobb módszer az volt – meg kell figyelni: szabad-e mindkét keze. Kezet fogni ugye nem szokás úgy, hogy egyik kezünk zsebre dugva (régen ez egyáltalán nem volt lehetséges, erősen illetlenség lett volna zsebredugott kézzel mászkálni) másikkal meg parolázunk.

Az sem megszokott, hogy egyik kezünkkel épp üdvözlünk valakit, másikkal pedig hátunk mögött motoszkálunk. Úgyhogy legjobb módszer a szabad kéz megfigyelésére a kézfogás volt. Plusz ezzel még a köszönést is elintézhették.

És hogy miért disznóláb?

Pusztán annyi a magyarázat, hogy disznólábnak hívták az elől töltős pisztolyt – ez se most volt. Állítólag elég gyatra volt, de attól még fegyver volt.

Nekem annak idején tanárom olyan magyarázatot is hozzáfűzött, hogy nem véletlenül hívták ezeket a pisztolyokat így, ugyanis ezeknek a ravasza egy disznólábhoz hasonlított. Hogy aztán ez valóban így volt-e – nem tudom.

Márpedig ha “disznólábbal” közelednék valaki felé – nyilván nem lenne jó szándékom. Ezért a mondás: Itt a kezem, – fogjunk kezet – az én kezem nem disznóláb… Jó szándékkal érkeztem!