Az idős asszonyok miért nem ültek szívesen asztalhoz?

Lehet, hogy neked is volt hasonló élményed, amikor a családi ebédnél a gazdasszony sürög-forog, hozza-viszi a tálakat, és hiába mondják a vendégek, vagy családtagok, hogy “Üljön már le Mama, egyen végre Maga is” – ő azt mondja, hogy most erre nincs idő, majd elkölti később az ebédet, amikor már ráér.

Ez is egyik ok, hisz a régi időkben az asszonyoknak a férfiak kiszolgálása volt az elsődleges feladatuk.

Mire hazaérkezett a gazda, az udvaron megmosta kezét, arcát, s betért a házba, addigra az ebédnek, vacsorának készen kellett állnia a tálalásra.  Ahogy az ember kalapját felakasztotta a szegre, vagy lerakta a padra, esetleg a hokedlire már melegedhetett is az étel, s kezdődhetett a tálalás.

Általában a gazda vágta le a kenyeret, de az ételből legtöbbször az asszony szedett, hisz hétköznapokon a tűzhelyről merítette az ételt a gazda saját táljába, esetleg tányérjába. Ő maga pedig – míg hites ura evett – más dolgokkal foglalatoskodott. Egyrészt leste, hogy szükség van-e valamire, másrészt meg tett-vett. Még ha nem is volt semmi teendő, akkor sem ültek le általában egyszerre az asztalhoz.

Sőt, az asszony eleve nem ült asztalhoz a szó klasszikus értelmében, nem tette le a lapra az ételt, hanem megfogta a kezében, és úgy kanalazta be. Ez a szokás nem véletlen.

A gyerekek eleve csak akkor ülhettek le a felnőttekhez étkezni, ha már dolgoztak, hasznára voltak a családnak. A lányok viszont igazán akkor sem. Anyjukkal együtt étkeztek, esetleg az asztal sarkánál gyorsan bekapva valamit, de inkább félrevonulva bekaptak valamit.

Aztán ha bekötötték a fejét, ifjú menyecske korában általában egy tányérból étkezett hites urával, de később ez megszűnt,  ő is felvette az asszonyi szokásokat.

És aki valamit megszokott fiatal korában, azt már idős korban nehezen vetkőzi le. Hiába jött a más világ, hiába tehette volna meg, nem ízlett úgy az étel, ha az asztalnál kellett volna elköltenie.

Ha pedig egyedül maradt, akkor is maradt minden ugyanúgy. Minek szaporítani a dolgot, ha nem muszáj. Így nem kell teríteni, nem kell az asztalt letörölni, csak bekapja az ember azt a kis elemózsiát, aztán mehet dolgára tovább.