Alina és Igor esküvője nemcsak a családjaik, hanem az egész kisváros számára várt esemény volt. Napsütéses nap, virágokkal díszített terem, ünnepi ruhába öltözött vendégek — minden tökéletesnek tűnt, mégis volt valami különös feszültség a levegőben.
Igor, a vőlegény, kerekesszékben érkezett. Néhány évvel korábban egy baleset örökre megváltoztatta az életét: a gerincsérülése miatt elvesztette a járás képességét. Az orvosok azt mondták, soha többé nem fog felállni. De mellette ott volt Alina — a nő, aki nem hagyta el, hanem a támasza lett. Ápolta, bátorította, hitt benne.
Sokan úgy gondolták, ez egy szerelemről szóló történet, ami mindent túlél. De számukra ez valami sokkal több volt — a győzelem jelképe a fájdalom és kétségbeesés fölött.
A szertartás tapsvihar és könnyek közepette zajlott. A vendégek suttogták, hogy Igor nyugodtnak tűnik, de a szemében vihar tombolt. Olyan szorosan fogta Alina kezét, mintha attól félt volna, hogy elveszíti.
Amikor kicserélték a gyűrűket, sokan már nem tudták visszatartani a könnyeiket. De a legfontosabb pillanat még hátra volt — az első tánc.
Alina ideges volt, bár igyekezett nem mutatni. Tudta, hogy ez lesz a legmeghatóbb rész, hiszen mindenki azt várta, hogy ő táncol majd egyedül, miközben Igor a székéből fogja a kezét. De Igor hallgatott. Úgy nézett rá, mintha valamire készült volna.
Felcsendült a zene. A vendégek felálltak, visszatartották a lélegzetüket. A terem elnémult, csak a dallam szólt.
Alina megtette az első lépést a férje felé… és hirtelen zajt hallott. A vendégek felkiáltottak.
Minden tekintet Igor felé fordult. Kezei az ülés karfáit markolták, izmai megfeszültek, arca eltorzult az erőfeszítéstől. Senki sem értette, mi történik.
Alina megmerevedett a terem közepén. A zene szólt tovább, de a világ megállt.
És akkor megtörtént a csoda.
Igor felállt. Lassan, bizonytalanul, mintha láthatatlan erővel harcolna, felemelkedett, és egy lépést tett a menyasszonya felé. A teremben sikolyok hallatszottak, valaki hangosan sírt, mások a szájukhoz kapták a kezüket.
Alina nem hitt a szemének. Odarohant hozzá, ruhája suhant a padlón, kezei remegtek.
Igor állt. Támaszkodva Alina vállára, de állt. És tett még egy lépést. Aztán még egyet.
Amikor a terem közepére értek, a zene felerősödött, és a vendégek döbbent tekintete előtt táncolni kezdtek. Lassan, óvatosan, de táncoltak.
Ez nemcsak egy első tánc volt. Ez egy csoda volt. A hit, az erő és a szeretet csodája.
Később kiderült: Igor titokban rehabilitációra járt. Hónapokon át edzett, elesett, újra felállt, anélkül, hogy bárkinek elmondta volna — még Alinának sem. Meg akarta lepni őt — és mindenkit.
És azon a napon, a zene és a taps közepette, bebizonyította: a szeretet képes felemelni az embert.
