Három régi barát egy hétvégi kirándulásról tart hazafelé autóval. Jó hangulatban beszélgetnek, amikor egy éles kanyarban váratlanul balesetet szenvednek. Az ütközés olyan súlyos, hogy sajnos egyikük sem éli túl.
A következő pillanatban mindhárman a mennyország kapuja előtt találják magukat, ahol maga Szent Péter fogadja őket.
– Üdvözöllek benneteket, fiaim! – mondja barátságosan. – Mielőtt azonban eldöntenénk, hová kerüljetek, szeretnék feltenni nektek egy kérdést.
A három férfi kíváncsian összenéz.
– Miféle kérdést? – érdeklődik az egyikük.
– Képzeljétek el a saját temetéseteket! Ott állnak a koporsótok körül a családtagjaitok, a barátaitok és az ismerőseitek. Mit szeretnétek, mit mondjanak rólatok, amikor utoljára elbúcsúznak tőletek?
Az első férfi, aki életében orvosként dolgozott, egy pillanatig elgondolkodik, majd megszólal:
– Én azt szeretném, ha a feleségem azt mondaná, hogy szerető férj voltam, a gyerekeim pedig úgy emlékeznének rám, mint egy jó apára. A kollégáim és a betegeim pedig azt mondanák, hogy becsületes, lelkiismeretes orvos voltam, aki mindig igyekezett segíteni másokon.
Szent Péter elégedetten bólint.
– Nagyon szép válasz, fiam. És te? – fordul a második férfihoz.
– Én tanár voltam – kezdi a második. – Azt szeretném, ha a családom szerető férjként és jó apaként emlékezne rám. A régi diákjaim pedig azt mondanák, hogy igazságos, türelmes tanár voltam, akitől nemcsak a tananyagot, hanem az élethez is sok mindent megtanultak.
Szent Péter meghatottan mosolyog.
– Ez is igazán nemes kívánság. Úgy látom, mindketten szép nyomot hagytatok magatok után.
Ezután a harmadik férfihoz fordul, aki eddig csendben hallgatta a többieket.
– És te, fiam? Te mit szeretnél hallani a saját temetéseden?
A harmadik férfi gondolkodás nélkül rávágja:
– Azt, hogy: „Nézzétek! Megmozdult!”