Megmentettem és befogadtam egy kóbor kutyát, de néhány nap múlva furcsán kezdett viselkedni: aztán megtudtam a szörnyű igazságot, és keservesen megbántam a jócselekedetemet 😲🫣
Mindig azt hallottam, hogy segíteni kell másokon – legyenek azok emberek vagy állatok. Egész életemben próbáltam ehhez az elvhez tartani magam. De egy nap minden megváltozott.
Egy este hazafelé tartva megláttam egy kutyát az út szélén. Egy nagy németjuhász ült ott összegömbölyödve, és a tekintete olyan kétségbeesett volt, hogy összeszorult a szívem. Éhesnek és fázósnak tűnt. Gondolkodás nélkül megálltam, és odaszóltam neki. A kutya szinte azonnal odajött, és engedelmesen leült a lábamhoz. Azt gondoltam: „Na tessék, most lett egy barátom.”
Az első nap minden rendben volt. Mohón evett, aztán összegömbölyödött a bejárati szőnyegen, és elaludt. Megnyugtatott a tudat, hogy jót tettem.
De már néhány nap múlva furcsaságokat kezdtem észrevenni.
Először úgy tűnt, kerüli a vizet. Megtöltöttem neki a tálat, de alig ivott. Arra gondoltam – talán stressz, vagy az új környezet miatt van.
Másnap nyugtalanná vált: ok nélkül futkározott a lakásban, a mancsával kaparta az ajtókat, és hirtelen megállt, mintha a csendet hallgatná.
Néha hosszasan ült, és furcsa, feszült tekintettel nézett rám. Éjszaka pedig mintha valami gyötörte volna – hirtelen felugrott, a semmibe morgott, vagy idegesen rohangált a szobában.
Próbáltam magyarázatot találni: „Talán fél az új házban? Talán a gazdáját keresi?” Meg is nyugtattam magam, hogy majd elmúlik.
De egy reggel olyasmi történt, ami felforgatta az életemet. 😱😱 Folytatás az első hozzászólásban 👇👇
Lehajoltam, hogy megsimogassam, és abban a pillanatban a karomba vájta a fogait. Olyan gyorsan történt, hogy először fel sem fogtam – megharapott.
Amikor orvoshoz mentem, meghallottam a szörnyű diagnózist: a kutya veszett volt. És a legborzasztóbb – lehet, hogy már az elejétől fogva az volt.
Most egy hosszú, csaknem egyéves kezelés vár rám. És ezalatt végig emlékezni fogok arra a tekintetre, arra az éjszakára és arra a végzetes harapásra.
Mindig szerettem a kutyákat, de ezután a történet után a félelem olyan mélyen gyökeret vert bennem, hogy nem tudom, valaha újra meg tudok-e bízni bennük.
